Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A C-vitamin

A C-vitamin története:

A skorbut és kezelése

A rettegett betegséget jól ismerték már az ókorban is. Hosszú ostromok, éhínség és a hosszú tél kísérője volt. Aki megkapta a kórt, azt halálos fáradtság és letargia szállta meg, ínye feldagadt és vérezni kezdett, fogai kihullottak, testén fekélyek keletkeztek, végtagjai megduzzadtak, a régi sebek megnyíltak, a régen összeforrt csontok szétváltak, légzése elnehezült. A betegség fellángolt, amikor Európában elkezdtek akkora hajókat építeni, amelyekkel már hosszú tengeri utakra is kimerészkedtek a tengerekre. Becslések szerint a nagy tengeri felfedezések korában kétmillió tengerész halt meg a "tengerészek pestisében". Egy korabeli beszámoló szerint: "a bőr fekete lesz, mint a tinta, fekélyek borítják a testet, nehézzé válik a légzés, a végtagok felpüffednek, a fogak kihullanak, az ínyből ömleni kezd a vér a szájon át, amely rögtön rohadni kezd és az áldozat lehelete bűzössé válik."

James Lind orvos 1753-ban adta ki "A skorbut kezelése" című munkáját, melyben szól nevezetes kísérletéről, minek során tudományos alapossággal, különböző szerekkel kezelte tengerészek kis csoportjait. Voltak akik ecetet, akik hígított vitriolt, akik tormát, akik tengervizet kaptak, és egy csoport citrom- és narancslevet. Egyedül ők maradtak egészségesek. Lind tehát tudományosan bizonyította, hogy a citrusfélékben van valami, ami gyógyítja a skorbutot.

A C-vitamin azonosítása

1937-ig kellett várni arra, hogy Szent-Györgyi Albert azonosítsa a C(citrus)-vitamint a hexuronsavval. Aszkorbinsav azaz anti skorbut sav lett a neve.

Egy átlagos felnőtt szervezete 20mg/kg C-vitamint, vagyis egy 80 kilós ember 1600 mg C-vitamint tartalmaz. Ennek 2-3%-át veszítjük el naponta, és ha a szervezet C-vitamin tartalma 300mg alá süllyed, akkor lép fel a skorbut. Ebből könnyű kiszámolni, hogy a korabeli tengerészeknél a skorbut első jelei 2 hónapi hajózás után léphettek fel. Csupán napi 6-10 mg C-vitamin bevitel már elejét veszi a skorbut kialakulásának, ezért volt védőhatása annak a pár csepp citromlének.

 

A C-vitamin körül óriási viták bontakoztak ki, a hagyományos orvosi felfogás ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy napi 60-80 mg bevitel bőven elégséges.

Ha az állatok C-vitamin fogyasztását, ill. önellátó termelését nézzük, akkor emberre vetítve a szükségletünk 2-9 gramm naponta. Szent-Györgyi Albert az alsó, Linus Pauling a felső érték felé közelített. Szent-Györgyi 1000-2000 mg/nap, a kétszeres Nobel-díjas (igaz a második béke ) Pauling, aki 93 éves korában hunyt el, a 7-8000 milligrammos napi C-vitamin bevitel híve volt.

Szent-Györgyi szerint: "Több, mint hatvan éven keresztül tanulmányoztam az élő rendszereket, és ez meggyőzött arról, hogy testünk sokkal tökéletesebb, mint amit a betegségek végtelen listája sugall. …A szervezet fogyatékosságai sokkal kevésbé a velünk született hibákból, mint inkább a szervezetünkkel szemben elkövetett visszaéléseinkből ered."

 

A C-vitamin - mennyi a szükséges bevitel?

Matthias Rath szerint a C-vitamin felvehető mennyiségének egyéni határát mindenki saját maga állapíthatja meg, saját eredményének kiértékelésével. Ehhez alkalmazhatjuk az emésztési tolerancia-tesztet. Fokozatosan növeljük a C-vitamin bevitelét mindaddig, amíg puhább széklet ill. hasmenés jelentkezik, ekkor léptük át a telítettségi határt. A szervezet innentől már nem tudja feldolgozni a bejuttatott mennyiséget, és a felesleget a beleken keresztül választja ki. Csökkentsük egy kissé a bevitelt, amíg a széklet ismét normális nem lesz. Most már tudjuk, hogy mennyi C-vitamint képes a szervezetünk felvenni. A tapasztalat szerint betegség esetén megnövekszik a C-vitamin szükséglet.

Ugyanakkor, ha bioflavonokat, válogatott vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és aminosavakat is fogyasztunk, ezek szinergikusan fokozzák a C-vitamin hatását, így fajlagosan kevesebb C-vitaminra lesz szükség.

A C-vitamin orvosok által ajánlott minimális adagjának szedése éppen csak a skorbuttól véd meg, de közben egész életünkben alattomos folyamatos C-vitamin hiányban szenvedünk. A tökéletlenül végbement enzimatikus folyamatoknak nincsen látványos hatása. A vitaminhiányból fakadóan a sok félig vagy töredékesen végbement biokémiai folyamat eredménye évtizedek múltán jelenik meg a korral „törvényszerűen” járó betegségekként. Ezek valójában hiánybetegségek.

 

Káros-e a sok C-vitamin?


A naponta nagy dózisban (4-10 g) fogyasztott C-vitamin esetleges kockázatait vizsgálták. A vizsgálatok nem támasztják alá, hogy a sok C-vitamin fokozza a vesekőképződést. Ugyancsak nem támasztják alá hogy a fokozott C-vitamin fogyasztás növeli a vas felhalmozódását a szervezetben, és így fokozná a vérrög képződés veszélyét.

 

A C-vitamin a szív és a rák

 

Számos vizsgálat bizonyítja a C-vitamin jótékony hatását.

Néhány példa:

 

2 gr C-vitamin jobb értágító hatásúnak bizonyult az éroperációra váró betegek számára, mint az e célra használt diltiazem.

 

Napi 1 gr C-vitamin bevitel szignifikánsan csökkenti a vérnyomást.

 

Napi 500 mg C-vitamin hosszú távú fogyasztása a már kialakult szív és érrendszeri károsodásokat visszafordítja.

 

A vér magas C-vitamin tartalma védi az érfalakat, vagyis megőrzi az erek rugalmasságát, csökkenti a koleszterinszintet és a különféle oxidációs károsodásokat. Rendszeres C-vitamin szedés jelentősen csökkentené a szív és érrendszeri betegségek kialakulását, véd az infarktustól és az agyvérzéstől.

 

Az alacsonyabb C-vitamin vérszintet mutató rákbetegek rövidebb túlélési időt mutattak.

 

A C-vitamin rákellenes hatása többek közt az un. szabadgyökök megkötésében, a rákkeltő anyagok semlegesítésében, az immunsejtek aktivitásának fokozásában rejlik. A fehérvérsejtekben (melyek a szervezet védekező rendszerének fontos elemei) több C-vitamin van, mint egyéb sejtekben. Ez azt bizonyítja, hogy kellő számú jelenlétükhöz és aktivitásukhoz nagy mennyiségű C-vitaminra van szükségünk.

 

Azok a gyermekek védettebbek a leukémiával szemben, akik rendszeresen fogyasztanak C-vitamin tartalmú gyümölcsöket.

 

Szignifikáns védőhatást találtak a C-vitamint szedőknél a rákkal szemben; pl. a gyomorrák, a vastagbél- és végbélrák esetében.

 

Méhnyakrákos nőknél szignifikánsan alacsonyabb C-vitamin szintet állapítottak meg.

 

A C-vitamint védőhatásúnak találták tüdőrákkal szemben is.

 

 

A sok C-vitamint fogyasztó férfiak közt a rákos halálozás 22%-kal, a szív és érrendszeri halálozás 42%-kal volt alacsonyabb. Nőknél a rákos halálozás 14%-kal, a szív és érrendszeri halálozás 25%-kal csökkent.

 

A C-vitamin felvétel fordított arányban állt minden fajta rákos megbetegedés kialakulásával.

 

A sok C-vitamint fogyasztók körében 31%-kal kevesebb mellrák fordult elő, mint a kevés C-vitamint fogyasztók körében.

 

forrás: http://www.dr-rath-egeszsegszovetseg.org/